Az együttest
négy fiatal művész - Ács Péter (nagybőgő), Deli Zsolt (harmonika),
Kerek István (hegedű, brácsa) és Mayer Albert (gitár) - hívta életre 2002-ben.
A Quartett Escualo repertoárját elsősorban Astor Piazzolla művei képezik,
de az együttes szívesen tűz a műsorára kortárs zenedarabokat is.
A mintegy öt évre visszatekintő történetük során programjuk folyamatosan bővült,
hangjuk és stílusuk számos hazai és külföldi fellépésen csiszolódott.
Játszottak a Sziget Fesztiválon, a Művészetek Völgyében,
a Hétrét Fesztiválon Őriszentpéteren, a Zempléni Fesztiválon,
valamint meghívást kaptak a Hídünnepre, a Budapesti Búcsúba,
a Budapesti Tavaszi Fesztiválra; ezen kívül több önálló koncertet adtak
és rádiófelvételt készítettek.
Az olaszországi Castelfidardóban rendezett Nemzetközi Harmonikaversenyen
2004-ben kategóriagyőztesként végeztek.
Az igazi hazai sikert a 2006-os év hozta meg a számukra,
ekkor nyerték meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál által indított Fringe Fesztivál fődíját.
Még 2006-ban hosszú alkotómunkát követően és "érési idő" eltelte után az együttes
elkészítette első lemezfelvételét.
A történet folytatódik...
Ács Péter -- nagybőgő
Tanulmányok: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - nagybőgő szak. Tanárok: Ruzsonyi Béla, Vajda József.
Kamara együttesek: UMZE, Intermoduláció, Weiner-Szász kamarazenekar, Budapesti vonósok, Che Tango.
Szimfonikus zenekarok: Budapesti Fesztiválzenekar, Danubia Szimfonikus Zenekar, Magyar Állami Operaház.
Színházak: Bárka Színház, Krétakör Színház, József Attila Színház, Operett Színház, Új Színház, Interoperett, Madách Színház, Radnóti Színház.
Külföldi vendégszereplések: kamarazenészként és zenekari muzsikusként többször adott koncertet Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Finnországban, Svájcban, Hollandiában, Japánban, Angliában, Spanyolországban.
Deli Zsolt -- harmonika
Tanulmányok: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézet - harmonika szak, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - karvezetés szak.
Tanárok: Nagy József, Ernyei László
Együttesek: Folkestra, kikkel 2004-ben Emerton díjat kapott "Az év felfedezettje" kategóriában.
Színházak: Vígszínház, Pesti Színház, Katona József Színház, Veszprémi Petőfi Színház, Sámán Színház, Krétakör Színház, Közép Európa Táncszínház.
Külföldi fellépések: Franciaország, Finnország, Szlovákia, USA, Németország, Románia, Csehország, Ausztria.
Diszkográfia: Chalaban: Al Baraka - 2000 Fonó Records Ltd.
Kerek István -- hegedű, brácsa
Tanulmányok: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - hegedű szak. Tanárok: Perényi Eszter, Zs. Szabó Mária, Botvay Károly, Bánfalvi Béla Kurzus: Ágoston András, Zsigmondi Dénes.
Együttesek: Dávid Klezmer Quintet, Arcolor Quartett, Trio Divertimento.
Színházak: Madách Kamara, Katona József Színház, Vígszínház, Bárka Színház, Krétakör Színház, Kolibri Színház,
Több nagysikeru film és dokumentumfilm zenéjében közreműködött.
Külföldi vendégszereplések: Külföldön, mint szólista, kamarazenész és koncertmester többször vendégszerepelt: Ausztria, Németország, Franciaország, Finnország, Svájc, Hollandia, stb.
Mayer Albert -- gitár
Tanulmányok: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézet - gitár szak. Tanárok: Fodor Ferenc, Szendrey-Karper László.
Kamara együttesek: Famulus, Aulosz Régizene Együttes, a Budapesti Fesztiválzenekar valamint a Magyar Állami Operaház művészeiből alakult együttesekkel való fellépések.
Televízió és rádiófelvételek készítésénél, filmzenék felvételénél való közreműködés.
Színházak: Új Színház, Vígszínház, Katona József Színház, Pesti Színház, Radnóti Színház, Madách Színház, Merlin Színház, Magyar Állami Operaház.
Külföldi vendégszereplések: Szólistaként és kamarapartnerként számos európai országban vendégszerepelt: Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria, Finnország, stb.
|